Országos Felsőoktatási véradóverseny

Kedves Barátaink!
Eredményes őszi félévet zárt az Országos Felsőoktatási véradóverseny! Szeptember és december között, a nemes megmérettetés keretein belül: 7460 véradó nyújtotta segítő karját, ebből 6671 fő volt a nappali tagozatos hallgató, az új véradók száma pedig 2143 fő volt. Köszönjük, hogy ilyen sokan döntöttek úgy, hogy részt vesznek a társadalmi felelősségvállalás egyik legszebb és legfontosabb formájában! Bízunk benne, hogy továbbra is is ilyen aktívak lesznek a hallgatók, hiszen már javában dübörögnek a tavaszi félév véradásai. Csak februárban 38 helyen várjuk a diákokat véradásra. Teljes cikk
Az Európai Bizottsághoz fordul az ESU a hallgatói szerződés ügyében
Nyilatkozatban szólította fel az Európai Bizottságot a Hallgatói Önkormányzatok Európai Szövetsége (ESU) a magyar felsőoktatásban bevezetésre kerülő hallgatói szerződés kapcsán “azonnali lépések megtételére”. A szervezet szerint a szerződés nagy mértékben korlátozza a hallgatók szabad mozgását és kérdéses annak jogszerűsége is. Teljes cikk
Egyetemi véradások februárban
A véradás olyan segítségnyújtás, mellyel három másik embertársunkon segíthetünk mindössze pár perc alatt. Februárban is lesznek egyetemi véradások, aki segíteni szeretne jöjjön el az alábbi időpontok egyikére. Teljes cikk
Kedvezményes jegyek a Pannon Filharmonikusok előadásaira
Mostantól a PTE minden hallgatója 40% kedvezménnyel válthatja meg jegyeit a Pannon Filharmonikusok néhány hangversenyére. A bőséges koncertválasztékból most két programra szeretnénk felhívni a figyelmeteket. Teljes cikk
Kedvezményes jegyek a Harmadik Színház előadásaira
A Pécsi Harmadik Színház néhány februári előadására 50%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet a PTE-s hallgatók. Az előadások időpontjait, valamint a jegyfoglalással kapcsolatos információkat alább olvashatjátok. Teljes cikk
A Pécsi Kulturális Központ tavaszi programajánlója
A Pécsi Kulturális Központ ezúttal is színes stíluskavalkáddal vár minden kedves érdeklődőt tavaszi programsorozatán. Több, mint 400 fellépő a város különböző helyszínein, Kodály Központ, Dominikánus Ház, Zsolnay Negyed…etc. Az alábbiakban a PKK tavaszi kínálatát olvashatjátok.
Teljes cikk
“Egyetemi szülői értekezlet” a PTE-n
Az új felsőoktatási törvény miatti változásokra és a keretszámok meghatározása okozta helyzetre reagálva a Pécsi Tudományegyetem rendkívüli tájékoztató fórumot, Egyetemi szülői értekezletet tart 2012. február 4-én a PTE Dr. Halasy-Nagy József Aulában (Pécs, Rákóczi út 80.) a pályaválasztás előtt álló diákoknak, szüleiknek, az érintett pedagógusoknak. Teljes cikk
Elmaradnak a Pécsi Egyetemi Napok a tavaszi szemeszterben
Elmaradnak a Pécsi Egyetemi Napok a tavaszi szemeszterben. Bár az előző félévben úgy tűnt, hogy lehetőségünk nyílik egy pótló rendezvényt követően 2012-ben ismét megrendezni a fesztivált, de az azt követő kormányzati intézkedések (maradványtartási kötelezettség, új felsőoktatási törvény etc.) következtében kialakult bizonytalanságok mindezt felülírták. Teljes cikk
A keretszámok megváltoztatását várja a kormánytól a HÖOK
Nyilatkozatban szólította fel a kormámyt a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája a keretszámok megváltoztatására. A szervezet szerint a drasztikus csökkentés nélkülözi a szakmai elemzéseket és háttérkutatásokat, ezért a felsőoktatás érdekében a nyilvánosságra hozott elképzelések újragondolását kéri. Teljes cikk
Nyereményjáték véradóknak
Azok, akik részt vettek a VI. Országos Felsőoktatási Véradóveryenyen, nyereményszelvényt tölthetnek ki, a sorsoláson pedig egy Gepida bicikli fog gazdára találni. Bővebb információért látogassatok el a véradóverseny facebook oldalára vagy a honlapjukra.